Hajó Magazin

Harminc éve, az országban elsôként nyitotta meg vitorlásboltját Balatonfûzfôn, a Jókai utcában.
Alapító tagja a Hajóipari Vállalkozók Egyletének, a Balatonfûzfôi Vitorlás SE-nek és a Sailability Hungary SE-nek. Utóbbi a mozgáskorlátozottak egyetlen hazai vitorlás egyesülete. A Sailability Hungary SE tagja Mircsev Éva és Pegan Zoltán Európa- és világbajnok vitorlázók.
A fûzfôi vállakozás hajóépítéssel is foglalkozott, Kalózokat és Petra 26-os túrahajót gyártottak.
Éva az utóbbi tizenegy évben az Hajóipari Vállalkozók Egyletének elnökeként is tevékenykedett.
Kevés embert ismerek, akik olyan aktívak és optimisták mint Éva volt. Mindig mosolygott, mindenkihez volt egy jó szava. Már csak ezért is érdemes volt Fûzfôn megállni és felkeresni a boltját.

Mindenki csak Telegdynek hívta, az Istvánt nem tették hozzá; késôbb Pistának, de Pista bácsinak soha. A barátai pedig Ketyinek.
Egy idôben nagyokat beszélgettünk. Sok éven át – amikor megérkezett hozzá Amerikába a Hajó Magazin – felhívott. Elôbb persze végig olvasta. Betûrôl betûre. Dicsért vagy kritizált, de leginkább örült, hogy hírt kap a messzibôl. Midig kérdezett. Mi van vele? Hogy van? Mivel foglalkozik? A Kékszalagot minden alkalommal részletesen is el kellett mesélnem. És persze sokat kérdezett szeretett klubjáról, a Szpariról is. Azt hiszem tájékozottabb volt az itthon történtekrôl, mint sokan, akik itt élnek.
Valahogy ô igazán nem is vándorolt ki, itt élt velünk, ha nem is közöttünk. Amikor találkoztunk – hol másutt, mint Földváron? –, az volt az érzésem, hogy tegnap láttuk egymást utoljára. Hogyan csinálta?
Interjút készítettem vele. Azt hittem könnyû lesz, mert félszvakból is megértettük egymást. Tévedtem. A gondolatairól, hogy mi minden zajlott le benne nem szívesen mesélt. Magáról, a családjáról, a versenyekrôl, a Balatonról viszont igen.
Hihetetlen és szelektív memóriája volt, egy-egy húsz– harminc évvel korábbi történetet precízen mesélt el, de az elôfordult, hogy a sztori nem ott és nem akkor, hanem mondjuk egy két évvel korábbi versenyen esett meg. De a történet midig hiteles volt. Egy alkalommal hosszan mesélt Nápolyról, az olimpiáról. Futamról futamra elevenítette fel a 45 évvel korábban történteket. Minden részlet stimmelt, csak egy-egy futam eredményére nem emlékezett pontosan.
Mindig elmondta, milyen jól érzi magát Amerikában: „… nagyon boldog vagyok, sokkal nagyobb nyugalomban élek, mintha itt lennék”. Hittem is, meg nem is, mert tudtam róla: hiányoztak neki a barátok, a Balaton, Földvár, az Opera…
Földváron – sok év után – hosszasan ült egy padon, nézte a vizet, nem szól semmit. Figyeltem egy ideig, azt hiszem akkor volt ô igazán itthon.
A napokban, már a halála után, valaki azt kérdezte tôlem, hogy milyen ember volt a Telegdy? Nem tudom pontosan megmondani, de senki sem kívánhat magának nála jobb barátot…

2013 a legjobb év a magyar vitorlázás történetében. Ami az eredményeket illeti feltétlenül. Négy világ- és három Európa-bajnoki gyôzelem fûzôdik a magyar vitorlázók idei szerepléséhez! És még van egy-két dobásunk… Ha azonban a hazai vitorlázás helyzetét tekintjük át, (sokkal) kevesebb okunk lehet az optimizmusra.

Az elmúlt huszonöt évben alapvetô változások formálták át a versenyvitorlázást. A sportág teljes egészét meghatározó tendenciává vált az ún. apparent wind sailing (AWS, látszólagos szél vitorlázás) térhódítása. Ahhoz, hogy a hazai vitorlássport hosszú távon elôre tudjon lépni, az AWS-t nem mellôzhetjük az ifjúsági képzés rendszerébôl.

Dr. Ugron Gáspárral, az MVM SE vitorlás szakosztály vezetôjével és Perjés Bálint edzôvel beszélgettem a szezon után. Az ifjúsági programjukról kérdeztem ôket, de – ahogy az lenni szokott – sok egyébrôl is szó esett.

A verseny történetében elôször volt magyar versenyzô az indulók között. Méder Áron a Széria osztályban állt rajthoz. A verseny történetében elôször kellett elhalasztani a rajtot az idôjárás miatt. A vége – sok-sok várakozás és próbálkozás után – a szokásos kettô helyett egyszakaszos transzatlanti menet lett.

Az elkövetkezô két évben jelentôsen bôvül majd a balatonfüredi Hajógyári Kikötô. Az idén alaposan megújult területen új vitorlásközpont épül, de ami ennél is fontosabb elkészül a nyugati móló, amely nemcsak védelmet, hanem 175 új hajóhelyet is jelent.

Többeket foglalkoztat a gondolat, hogy létre kellene hozni egy szabad társulást a vitorlázók túrázási kedvének fokozására. Az ötlet nem ma született, csak a megvalósításába eddig senki sem vágott bele. A dolog nem túl költséges, inkább csak egy kevés szervezéssel jár. Most ezt mi megtettük, annak reményében többen csatlakoznak hozzánk.

Be kell ismerjem, némi fenntartással látogattam meg a Vitorlásfesztivált. Ennek persze jó oka volt: nekem kicsit soknak tûnik az egy fôre jutó hajós kiállítások száma hazánkban. Értem én, a jelen piaci körülmények között senki és semmi sem szabhat gátat egy ilyen rendezvény megszervezésének. Másik oldala a dolognak, hogy az évek óta megrendezésre kerülô hasonló eseményeken valahogy minden egyfajta forgatókönyv szerint zajlik, reméltem ezúttal másként lesz. Egy dologban ez a rendezvény tényleg különbözött az összes többitôl: a magyar cégeknek, hajógyártóknak és a hajózáshoz kapcsolódó iparosoknak, valamint a vitorlásiskoláknak adott lehetôséget a bemutatkozásra…

A kérdésnek hazánkban több elméleti szakértôje is van. Ha a kutatókat kérdezem, akkor rendszerint lelkes, optimista válaszokat hallok vagy olvasok az elektromos hajtás – legyen az autó, motorkerékpár, roller vagy hajó – kapcsán. Most viszont ebben a szakmában tevékenykedô – semmivel sem kevésbé elszánt – vállalkozót, Viszkei Andrást kérdeztem. De elôtte fussuk át az idevonatkozó fizika leckénket…

A mai környezetkímélô irányzatok egy másik ága – az autók és a hajók világában egyaránt – a hibrid technológia. A meghajtást egy-két (általában) dízel és egy-két elektromotor végzi. Alapvetôen ezeket a hajókat sem rohanni találták ki, így máris szimpatikusak. Ilyen hajókat importál az Elán-nal kft. A cég ügyvezetôjét, Tóth Józsefet faggattam a hajóikról, ô hogyan látja a jövôt, és persze a jelent…

Az 1993 óta kétévente megrendezésre kerülô kétszemélyes csapatokkal vívott transzatlanti verseny rajthelye mindig a franciaországi Le Havre volt, de a célállomás húsz év alatt többször is változott. Eleinte a kolumbiai Cartagena, majd 2011-tôl a brazíliai Salvador de Bahia. 2009-ben újabb váltás történt: a végállomás ekkor és 2011-ben Costa Ricában, Puerto Limon kikötôjénél volt. Most pedig visszatértek egy újabb brazil befutóhoz, idén Itajai kikötôjéig kell vitorlázni az 5400 tengeri mérföldes útvonalon.