Hajó Magazin

Amikor valaki eltávozik, a megemlékezésekhez általában egy idôskori képet szoktak csatolni. De a jó emberek esze és lelke lassabban öregszik, mint a testük. Tibivel beszélgetve soha nem egy hetven feletti vitorlázóval folyt a társalgás. Kapott az élettôl ô is rendesen, mint mindenki, aki a huszadik század közepén és második felében élt, de a benne égô tûz soha nem hamvadt el. Olykor-olykor persze elmerengett az élet rövidségén, és fene gyors múlásán, egyesek gonoszságán vagy butaságán, de ettôl még nem telt el sok idô a következô csibészes mosolyig, vagy a rá jellemzô egyedi nevetésig.
Vidám és érdekes volt vele minden társalgás, együtt töltött perc, tele boldog és dicsôséges emlékekkel, kevés panasszal, nagy tisztelettel szólva az általa nagyra becsült társakról, miközben egészséges lenézéssel állta a sarat a hátramozdítókkal szemben. Szerette és becsülte azt, aki méltónak bizonyult a barátságára, és lévén határozott ember, soha nem félt ezt kimutatni.
Utolsó éveiben rengeteg fotót készítettem róla, amikor törzshelyén, az agárdi Sirály SC teraszán beszélgettünk. Mindig ott volt, amint és ameddig az idôjárás megengedte a vitorlás életet. Mégis ez az 1973-as képe az igazi, amikor fél évszázadig hûséges társa a 275-ös rajtszámú Kalóz, a Szárcsa is még ifjú volt és virgonc. Amikor tudott, vitorlázott a szabad idejében, és munkájával Reinhardt György fô technikai beosztottjaként építette a velencei-tavi vitorlás aranykorszakot.
Jött, látott, gyôzött. Mivel jól látta az igazi értékeket, ha nekiveselkedett valaminek, azt meg is valósította. Ekképp kicsiket gyôzött, de gyakran. Lényével tudatta, hogy a jó dolgokért és egymásért tenni érdemes, hogy az alkotás, a teremtés kicsiben is összekötô erô, és megvidámítja napjainkat. Így elment ugyan, mégis mindig velünk marad.
Ruji

Legutóbbi számunkban azt kérdeztük, hogy kell-e nekünk olimpia. Azóta a válasz is megérkezett az MVSz-tôl: Igen! A Magyar Vitorlás Szövetség elnöke aláírta azokat a támogatói szerzôdéseket, amelyek a legjobb magyar vitorlázók számára jelentwnek komoly segítséget felkészülésükhöz. Az augusztusi számban néhány mondatban már beszámolhattunk a Berecz Zsomborral kötött kontraktus aláírásáról. Azóta hasonló szerzôdésben vállalt garanciát az MVSz a Vadnai testvérek felkészülésének támogatására is. .

Balatonfüred Önkormányzata megbecsüli azokat, akik sokat tesznek a városért. Évek, évtizedek óta ide tartoznak a vitorlázók is. Idén sem volt másként, a Laser Európa- és világbajnokság két kiemelkedô versenyzôjét Érdi Máriát és Vadnai Jonatánt köszöntötte a város polgármestere, dr. Bóka István. Az ünnepség kiváló alkalmat teremtett az MVSz és a Vadnai testvérek közötti támogatói szerzôdés aláírására is.

Annyian annyi mindent leírtak már a Kékszalag kapcsán, hogy tulajdonképpen lerágott csont. Semmi kedvem a klasszikus vs. modern (rohanó, Libera, többtestû stb.) vitába beszállni, de néhány dolgot érdemes lenne tisztázni.

Idén alaposan széthúzódott (június 19. – október 6.) a bajnoki szezon. Ez a versenynaptár szerint 18 versenyt jelent cca. 43 osztálynak. (Azért a bizonytalanság, mert egy meghirdetett bajnokság nem értékelhetô, ha nincs meg az elôírt létszám.) Ennél persze jóval több bajnokot avatnak, mert ebbe nem számoltuk a korosztályokat. Az lehet úgy tíz, a veteránokat is számolva talán tizenöt is. Tényleg, tudja valaki hány magyar bajnokot avatnak egy évben?

A LáriFári Alapítvány, a Magyar Vitorlás Szövetség, valamint az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa jóvoltából, elsô alkalommal idén rendezik a nehéz élethelyzetben lévô gyermekek karitatív vitorlásverseny-sorozatát. A sorozat egyik állomásaként a Magyar Honvédség Balatonkenesei Rekreációs Központjában tartottak egész napos élményterápiás programot. A versenysorozatot számos vitorlázó is biztosította támogatásáról, lehetôvé téve, hogy a meghívott gyerekek, családtagjaik és segítôik, egy rövid pályaverseny keretein belül kóstolhassanak bele a vitorlázás élményeibe.

Elsô szóra – mikor megtudta mirôl van szó, szinte gondolkodás nélkül – vállalta a felkérést, mely szerint ô lesz a mai nap, a nehéz élethelyzetben lévô gyermekek karitatív vitorlásverseny-sorozat egyik regattájának védnöke. A díjkiosztó után volt alkalmam pár szót váltani vele.

Francis Joyon különös, magának való fickó. És tegyük hozzá, zseniális vitorlázó. Persze, ha nem lenne ilyen, akkor nem is volna képes sorra megdönteni minden elképzelhetô óceáni szóló rekordot.

A Kenese–Keszthely Rekordverseny a legrégebbi, ma is élô vitorlásverseny hazánkban. E versenyen a rekordfutás szabályai az 1921-es kiírás óta nem változtak. Az 1920-as évek legelején a balatoni vitorlázók egy csoportja hiányolt egy hosszú távú versenyt a tavon. Ezen igény alapján határozta el a Balatoni Yacht Klub választmánya 1921. április 15-én, hogy kiírja a Kenese–Keszthely Rerkordversenyt. A kiírás a Magyar Yacht 1921. júniusi számában jelent meg.

A világ legrégebbi, ma is futó, elôször 88 évvel ezelôtt megrendezett tradicionális offshore vitorlásversenyen idén rekordszámú, 336 hajó rajtolt. Bár ezúttal nem fújt erôs szél, nem történtek balesetek, és nem dôltek meg a csúcsidôk, mégis változatos és küzdelmes verseny volt. Amolyan igazi patinás Fastnet Race.

A hajóba szinte belebotlottunk az Adrián. Nem kellett sokat magyarázni, a hajóvezetô megengedte, hogy egy rövid próbát tegyünk vele. Egyetlen kérése volt, ne fényképezzünk. A hajó ugyanis rendészeti célt szolgál, egy speciálisan felszerelt darab volt.

Miután a szerencsétlen Artemis egyszerû résztvevô és nem komoly ellenfél volt a Louis Vuitton Kupa küzdelmeiben, így a várakozásoknak megfelelôen az Emirates Team New Zealand ellenfele a Luna Rossa lett a döntôben. Ez a párharc volt hivatott eldönteni, hogy melyik csapat lehet a Kupát védô házigazda, az Oracle Racing Team ellenfele a szeptember 7-én kezdôdô America’s Cupon.