Jól indult ez a nap is. Reggel friss, de a tegnapihoz képest azért gyengébb szélben indulhatott a pályára a mezőny. Mivel tíz csomót nem érte el, a pumpálás nem volt megengedett.
Tiszta rajtot követően a többség a széleken vitorlázva próbált előrejutni. A lengések következtében hol az egyik, hol a másik oldal tűnt kedvezőbbnek. Az első církáló szakasz végére a versenyben vezető Berecz Zsombor harmadiknak érkezett. Az első pályajelnél Kaiser Kristóf vezetett, Németh Domokos ekkor nem volt az első tízben.
Bőszélben - kiemelkedő sebességének köszönhetően - Berecz Zsombor ismét az élre került. A jó sebesség persze nem a véletlen műve, rengeteg munka van mögötte.
A második szakaszon vitorlázott a mezőny, amikor a szél tovább gyengült, így pályamódosításra került sor, a rendező rövidített.
Előnyét végig növelve Berecz győzött Kaiser Kristóf és Rácz Levente előtt. Az összetettben Berecz, Németh, Huszár Géza a sorrend.
A következő futamra várva előbb a vízen, majd egy óra elteltével a parton halasztott a rendező, de a szél nem lett alkalmas további versenyzésre. Folytatás – reményeink szerint – holnap, de a meteorológiai előrejelzés sajnos nem sok jóval biztat...
Jelenleg az összetett eredmények alapján Berecz a bajnoki cím várományosa, Németh a legjobb Junior, Huszár vezeti a Masters mezőnyt, Ainslie áll az élen a Grand Masters-ek között, Székely Antal pedig első a Grand Grand Masters kategóriában.
Eredmények: https://byc1912.hu/wp-content/uploads/2019/09/FINN-OB-1-4-EREDMÉNY.pdf?fbclid=IwAR1X0YfkOdkQzJc6HXt-OZZ1SjPL2MIxdRhXqOwYts0LvZBxtWprepJnzzQ
Kép: Németh Botond - fotó: Cserta Gábor