Hajó Magazin

Santander Finn Medal Race

Gyenge-mérsékelt szélben rendezték a santanderi világkupa utolsó felvonását, a Finn Medal Race-t. A futamot Berecz Zsombor előnye négy pont volt Ben Cornish és hat Edward Wright előtt. Ez jól néz ki, de azért nem egyszerű ezt az előnyt aranyéremre váltani. Elég ugyanis egyetlen hajó Ben Cornish és Berecz Zsombor közé, és máris fordul a kocka, a brit a győztes. Tulajdonképpen nem megoldhatatlan feladat tartani a britet, de ugyanakkor ott van még Edward Wright, a világ jelenleg egyik legjobb Finnese, aki ki fogja használni, ha a két esélyes egymással van elfoglalva. És Zsomborék a mezőny második felében vívják a csatájukat, akár még nevető harmadikként ki is kaparhatja magának a gesztenyét.

Nos, ez nem történt meg. Volt azonban más probléma, nevezetesen Zsombor vélhetően korai rajtos volt. Igaz, egyetlen másodperccel, de az épp elég ahhoz, hogy vissza kellet menjen, ami harminc másodperces hátrányt jelentett. Utolsóként indult, a bójáig egy hajót – éppen a szintén korai rajtos Edward Wrightot – előzte meg. Cornish sem kezdett jól, a hetedik volt az első szakasz végén, és a távolság is csekély volt kettejük között, mindössze három másodperc.
A bô szélben rövid idő elteltével már közvetlenül a brit mögött vitorlázott, ez pedig azt jelentette, hogy ő állt győztes pozícióban.
De a szakasz végén, már ismét volt kettejük között hajó.
A helyzet ettől fogva szinte percenként változott. Az utolsó bójához Zsombi érkezett előbb, azonban pár méterrel a befutó előtt a bírók Zsombort megfütyülték, így büntető fordulóra kényszerült. Ezzel ismét átrendeződött a mezőny, hárman is elé kerültek. Wrightot még megfogta a rövid félszeles befutó szakaszon, de Henry Wetherell sajnos közvetlenül Cornish mögött célba ért, így Így Zsombornak – pontegyenlőséggel – az ezüstérem maradt.
Elsőként a holland Heiner, másodikként a spanyol Muscat, harmadik helyen pedig az észt Karpak futott be.
A szabályok szerint az éremfutamban a pontok duplán számítanak az összetett eredménytáblán, és pontazonosság esetén az éremfutamban megszerzett helyezés dönt, így mivel Ben Cornish és Berecz Zsombor pontazonossággal végzett az élen a dobogó legfelső fokára a brit Ben Cornish állhatott fel.
Berecz Zsombor az előkelő második helyen végzett, ami fantasztikus eredmény! A bronzérem a szintén brit Ed Wrightnak jutott.
Csalódás vagy sem a előző napi vezetés után, de Zsombor ismét bizonyította, hogy a legjobbak között a helye. Annál is kevésbé van oka szomorkodni, mert – ha jól tudom – ez az első világkupa érme magyar vitorlázónak.
A Balatoni Yacht Club versenyzője a végig stabil, kiegyensúlyozott formában, fantasztikus teljesítményt nyújtott. Zsombor ismét megtett mindent, és az Éremfutamban egy hajszál, úgy nyolc-tíz másodperc választotta el a legfényesebb éremtől.
Szép volt, gratulálunk!

Korábbi számaink