Hajó Magazin

Finn Eb: két nap után Berecz Zsombor a második

A hír igaznak bizonyult, Berecz Zsombor második helyen ért célba a mai futamon. Az élen a brit Ben Cornish végzett, a harmadik az észt Deniss Karpak. A mai nap gyenge, 4-5 csomós szélben tartották a futamokat, az elsőt még sikerült befejezni, de a másodikat félbe kellett szakítani. Marseille-ben tegnap az erős, ma pedig az éppen fújdogáló szél tette próbára a versenyzőket.

Az ilyen, forgolódó gyenge légmozgás sokszor megviseli az idegeket. Már a rajt sem volt egyszerű, csak fekete zászló alatt sikerült elindítani a mezőnyt. Már akinek sikerült érvényesen elrajtolnia... A két győztes futammal vezető brit Edward Wright és a svéd Max Saliminen is kint volt az egypercesben, így őket kizárták a harmadik futamból.
Az összetettben Ben Cornish két ponttal Berecz Zsombor előtt átvette a vezetést, a harmadik helyen, Zsomborral azonos pontszámmal a norvég Anders Pedersen áll. Ez azonban a kieső futamok után nyilván változni fog. Például Wright-nak elég egy jobb helyezés, és újra átveheti a vezetést. Mindenesetre a jelenleg élen állók közül Berecz Zsombor kiesője a legnagyobb. Azonban kicsit előre szaladtunk, korai még számolgatni ...
Berecz Zsombor két második helye azonban azért is figyelemre méltó, mert teljesen ellentétes időjárási körülmények között született.
Érdekes, hogy legutóbb Hyeres-ben bombaformában versenyző török Alican Kaynar csak a nyolcadik, de a hyeres-i világkupán második Nicholas Heiner sem jeleskedik, a 15. helyen áll.

A Haidekker família tisztességgel helytáll, Elemér a 48., még édesapja Péter az 53. az összetettben-

Holnapra ismét erős szelet ígér a meteorológia.

Korábbi számaink