Hajó Magazin

2014. március

Az év első ifjúsági vitorlásversenye

Timu emlékére

 

4Tímár Péter kétségkívül megérdemlte, hogy emlékversenyt nevezzenek el róla. A dolog rendben is lett volna, úgy ötven
esztendô múlva. Legalább addig itt lett volna a helye közöttünk, gyerekeink, unokáink mellett.

Andalúz Olimpiai Hét – Cádiz

Olimpiai kvótára hajtó magyarok

 

4Február 27-tôl március 3-ig tartott a Cádizi-öbölben az Andaluz Olimpiai Hét, amely egyben az olimpiai osztályok spanyol
bajnoksága is volt. Kitûnô szélviszonyok és szoros küzdelmek jellemezték a versenyt, amelyen szép létszámú magyar
csapat is részt vett.

Spirit of Hungary

Szívvel, lélekkel

 

4Fa Nándor mostanában ismét gyakran szerepel a címlapokon. Holott ô nem oda, hanem csak az óceánra vágyik. Azonban
amit és ahogyan csinál, azzal óhatatlanul oda kerül. Ha akarja, ha nem. Az ô története oda való. Ennek a történetnek
egy fejezete véget ért, a hajó elkészült, mire ezeket a sorokat olvashatják, úton lesz a Földközi tenger felé…

Korábbi számaink