Hajó Magazin

2012. október

Kitûnô versenyek

Paralimpia

 

4

Negyedik alkalommal szerepelt a vitorlázás a Paralimpia mûsorán. 79 vitorlázó három osztályban küzdött az érmekért. Magyar versenyzô nem vett részt a versenyeken.

EUROSAF Junior Match Race Európa-bajnokság

Meseszerû bronzérem

 


4Egyszer volt, hol nem volt érkezett egy meghívás, no meg akadt egy, a párviadalozásban jártas, a fiatalokat szívesen oktató öreg katona, hozzá pedig három jó alapképzettségû, az újdonságra nyitott magyar huszár. Meghallották mi lenne a dolog. Egy kicsit megbeszéltek, egy kicsit gyakoroltak. Aztán hátukra vették a vándorbotot, szépen elmasíroztak Olaszországba. Tisztelettel benéztek a hozzáértôkhöz, becsatlakoztak a játékukba. És ha már úgyis ott voltak, jól elverték ôket. Persze amúgy tisztelettel és mértékkel, ahogy az új vendégnek illik. Harmadikok lettek, otthagyták nekik az aranyat. Most még! De ettôl kedvük szottyant arra, hogy legközelebb nagyobbat húzzanak a sokféle népek bajszán...

Olimpia után

Beszélgetés Szoják Balázzsal

 

4Egy hónapja ért véget a XXX. nyári olimpia. Volt idô végiggondolni az eseményeket és értékelni a történteket. Most a Félszigetkerülô versenyt követôen beszélgettünk a weymouth-i eredményekrôl, a vitorlássport következô négy évérôl, feladatairól, és természetesen a riói olimpiáról.

Merkantil Bank – Laser Európa Kupa

Ismét egy jó verseny Füreden

 

4Sikeresen zárult az immáron harmadik alkalommal a Balatonfüredi Yacht Klub által rendezett Laser Európa Kupa regatta, amelyre a jövô évben megrendezésre kerülô Európa- és világbajnokságok fôpróbája gyanánt 12 ország 88 versenyzôje adta le nevezését.

Junior 470-es és 420-as bajnokság

Kis mezônyök – jó verseny

 

4Augusztus 27. és 31. között rendezte a Tihanyi Hajós Egylet az a junior 470-es és a 420-as Magyar Bajnokságot. Tizenöt 420-as és nyolc 470-es csapat vitorlázott a 12 futamos versenyen. A legjobb indulattal sem állíthatjuk, hogy túl sokan lennének…

Berecz Zsombor a Finn bajnok

Kezdetnek jó...

 

4A következô olimpián – a Star kiesése után – a legnagyobb hagyománnyal a Finn osztály büszkélkedhet. 1952 óta, azaz idén pontosan hatvan éve résztvevôje az ötkarikás versenyeknek. Idôrôl idôre szóba kerül a leváltása, de igazán jobbat nem találtak a helyére. Hazánkban is komoly tradícióval rendelkezô hajótípus, a legnagyobb létszámú osztály.

Nagyhajós bajnokságok

Vegyes a kép...

 

4A nagyhajós bajnokságok lassan követhetetlenek. Ez nem kritika, hanem tény. Július és szeptember között – kis túlzással – néhány nap telik el bajnoki regatta nélkül. Ennek elônye, hogy egy-egy, esetleg két osztálynak jobb versenyt lehet csinálni, mint amikor több – sok esetben – nagyon is eltérô adottságú hajó kényszerül egy pályára. De az érdeklôdés is megoszlik közöttük. Rossz hír ez a szponzoroknak és természetesen a rendezôknek.

Kétszáz hajó a Félszigetkerülôn

Széchenyi István Emlékverseny

 

4Egy régi emlék a hatvanas évekbôl… Kalózzal állunk a Félszigetkerülôn a komp elôtt. Úgy hetven hajó zárja el az utat, szél nincs, a mezôny nem mozdul. A félelmetes batár kapitánya dudál, majd szép lassan elindul. Bele a mezônybe. Mi kissé távolabb állunk, a kevésbé szerencsések menekülnek. Ki pádlival, van aki punpál, mások a kompról lökdösik el magukat. A pályaversenyhez szokott kishajósok számára amúgy sem volt szimpatikus, mert jelentôs szerepet kapott a tó ismerete, aminek híján voltunk. Csoda, hogy nem szerettük a versenyt? Mégis, amikor nem rendezték meg, hiányzott.

Hajóbemutató

Lillafüred

 

42012. július 3-án az MVSz honlapja, a hunsail.hu így mutatta be a hajót: „Újjáépült, megfiatalodott, és 62 évesen végre versenyhajóvá válva, ma vízre szállt Balatonfüreden a Lillafüred vitorlás, a legendás rekordtartó Nemere II. és a Sirocco 75-ös cirkálók testvére. A hajók építése 1944-ben kezdôdött a Balatonfüredi Hajógyárban, de most versenyezhetnek elôször egymás ellen ôk hárman, a Balaton legnagyobb vitorlás hajói.”

Párviadal a vízen

Match race alapok

 

4A match race egyre népszerûbb versenyforma. Az America’s Cup révén az a többtestû vitorlások körében is, de igazán a sokkal fordulékonyabb, taktikusabb egytestûeknek élvezetes mûfaj. A következõekben a match race versenyek alapvetõ jellemzõirõl, sajátosságairól lesz szó. A következôkben olvasható helyzeteket és megoldásaikat Litkey Árpád szövetségi kapitány – aki a match race mûfaj leggyakorlottabb mûvelõje ma Magyarországon – sorolta el nekem.

34. America’s Cup elôkészületek

Repüljetek!

 

4Az egyikük már felszállt. Stílusosan az Emirates, egy légitársaság által támogatott Team New Zealand új America’s Cup 72 lábas katamaránja emelkedett mindkét testével tartósan a levegõbe.

 

Korábbi számaink